Margo Millet húszéves, épp csak elkezdte a főiskolát, amikor viszonyba bonyolódik az irodalomtanárával, és azonnal teherbe esik. Eddig sem vetette fel a pénz, most azonban a pincérnői mellékállását is elveszíti. A családjára sem számíthat, a gyerek apja pedig hallani sem akar arról, hogy Margo megtartsa a babát. Margo azonban úgy dönt, hogy ha az élet már volt olyan kedves, és citromot adott neki, ő bizony limonádét készít belőle. Vagy legalábbis létrehoz egy OnlyFans-oldalt, ahová erotikus tartalmakat készít, és ebből keres nem kevés pénzt. Elég rendhagyó elképzelés, de ez sem nagyobb őrültség, mint húszévesen egyedül gyereket nevelni. Főleg, hogy segítsége is akad: az apja, az egykori pankrátor, aki éppen a drogfüggőségéből igyekszik kigyógyulni… A Margo bajban van borzasztóan okos, egyszersmind szórakoztató regény arról, mi a valódi, és mi a hamis, hogyan lát minket a világ, hogyan látjuk mi magunkat, és mit jelent, ha megpróbáljuk irányítani a rólunk szóló narratívát. „Szellemes és bájos könyv, amely radikális képet fest arról, hogyan válik egy fiatal nő függetlenné egy olyan világban, amely minden fronton ellene dolgozik.” – TIME
Explore Margo bajban van by Rufi Thorpe on eBooksStore by Arnlweb. Discover book details, reader ratings, reviews, release information, genres, and related digital books available through the iTunes Store.
This book is part of our growing collection of bestselling eBooks, popular digital reading materials, and trending author releases. Readers can explore similar books, discover new authors, and browse related genres including fiction, romance, mystery, fantasy, business, self-help, educational books, and more.
Our platform helps readers discover highly rated digital books optimized for smartphones, tablets, laptops, and desktop devices. Browse fast-loading book pages, reader reviews, and popular recommendations from bestselling authors worldwide.